Fenyőmagos keksz

Gyors édességek

A olasz konyha egyik legízesebb, legérdekesebb hozzávalója a fenyőmag. Ebből készül a híres bazsalikomszósz, a pesto, de gyakran szórják zöldséges ételekre is, mint roppanós kiegészítést. Sőt, édességekhez is használják, pont úgy, mint mi a diót, a mandulát vagy a mogyorót. Enyhén gyantás aromája a pirítástól még erőteljesebbé válik, és különösen jól passzol süteményekhez, fagylaltokhoz is.
Nálunk a fenyőmag csak mostanában kezd polgárjogot nyerni. Egyrészt, mert sokáig kizárólag bioboltokban árulták, és az ínyenckedő keveseken kívül a kutya sem tudta, mire való. Másrészt azért, mert az ára elég magas volt. Sajnos, ez továbbra is így maradt, de annyi azért üdvözlendő, hogy legalább egyre több közértben és hipermarketben lehet kapni. Rögtön a szotyola, a mogyoró és az aszalt gyümölcsök mellett kell keresni.

Hozzávalók:

10 dkg fenyőmag
25 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 tojás
1/2 kávéskanál színtelen keserű mandula aroma
25 dkg finomliszt
5 dkg kukoricaliszt

1., A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és sütőpapírt terítünk 2 db 30x40 cm-es tepsibe.

2., A fenyőmag 2/3-át durvára őröljük, aztán egy nagy vágódeszkára kiszórunk belőle 2 olyan sávot, amely 20 cm hosszú és 10 cm széles. A maradék, egészben hagyott fenyőmagot békén hagyjuk, az majd a kekszek tetejére jön.

3., A tésztához a puha vajat robotgéppel összehabosítjuk a cukorral, majd hozzádolgozzuk a tojás sárgáját, de csak azt, mert a fehérjére még szükségünk lesz. Ezután fakanállal hozzákeverjük a cukros-tojássárgájás vajhoz a keserűmandula aromát és kétféle lisztet, majd a tésztát pár pillanat alatt kézzel összegyúrjuk.

4., A kész tésztából 2 db, kb. 2 cm átmérőjű hurkát sodorunk, és alaposan belehempergetjük, belenyomkodjuk őket a megőrölt fenyőmagba: egyiket az egyik fenyőmagos sávba, másikat a másikba. Ezután mindkét tészta-hurkát külön folpackba csomagoljuk, betesszük kb. 10 percre a mélyhűtőbe, és ezalatt a megmaradt tojásfehérjét villával enyhén habosra verjük.

5., Sütés előtt a megdermedt tészta-hurkákat éles késsel 1 cm vastag körlapokra szeleteljük, aztán a körlapokat letesszük egymástól 3 cm-re a tepsikre. A tetejüket vékonyan megkenjük a felvert tojásfehérjével, majd a közepükbe beletapasztunk néhány egészben hagyott fenyőmagot, és 12-15 perc alatt megsütjük őket, egyik tepsi adagot, a másik után.
Ha valami csoda folytán nem fogy el rögtön az összes keksz, jól záródó dobozban néhány napig porhanyósak, finomak maradnak.

kb. 45-50 keksz lesz belőle.